UTAZÁS - SZÁLLÁS - REPÜLŐJEGY
Nászutas UTAZÁSI INFORMÁCIÓK EGY HELYEN


Nászutas info

A nászút

Ha a nászút eredetét próbáljuk hagyományainkban fellelni, nem sok mindent találunk. Az esküvő utáni mézeshetek eltöltéséhez ugyanis régen egyáltalán nem kapcsolódott utazás, ami nem meglepő, hiszen az utazás maga sokáig inkább sok gonddal és veszéllyel járó vállalkozás volt, nem úgy, mint manapság.

TARTALOMJEGYZÉK

A nászút eredetéről

NászútonA mézeshetek fogalmának megmagyarázásra többféle verzió él. Az egyik verzió Samuel Johnson, XVIII. századi írónak tulajdonítja a szót, akinek megfogalmazásában a mézeshetek szó alapja az angol honeymoon ( mézes hónap illetve hold) kifejezés volt, és a házasságkötést követő első hónap gyöngédséggel és gyönyörrel teli időszakát jelentette. Az angol kifejezésben szereplő Hold szóval a szerelmesek érzelmeit kívánta szimbolizálni, amely a Hold változásaihoz hasonlóan szintén telik, fogy, fellángol, elhamvad.

Egy másik elképzelés az ősi Babilon népének tulajdonítja a szó eredetét. A fiatalok nemző- és fogamzóképességének javítása érdekében, az ifjú feleség apja egy hónapra elegendő mead-ről, azaz méz alapú, élesztőgombák segítségével erjesztett alkoholos italról, egyfajta mézes borról gondoskodott. Hogy mennyire volt ez a módszer hatékony, arról nincsenek feljegyzések, de káros nem lehetett, amit az bizonyít a leginkább, hogy mind a szokás, mind maga a mead több száz éven keresztül fennmaradt.

Néprajzi kutatások szólnak amellett, hogy a "mézeshetek" kezdetben valóban mézes heteket jelentettek, hiszen a mezőgazdasági munkák idején nem tartottak esküvőt, így vallási és praktikus okokból az esküvők nagy része a nyári napforduló idejére, a vetés és az aratás közé esett. Mivel a mézet is ezekben a hetekben gyűjtötték be először, így ez az időszak tényleg mézes volt. Akárhonnan származik is a kifejezés, az bizonyos, hogy utazásról szó sem esik benne.

Tudományos magyarázat

Hogy honnan jöhet az elutazás szokása, arra a viselkedésbiológusok tudnak némi tippet adni. Könnyen elképzelhető, hogy a nászút szokása az élővilágban ismert spermakompetícióval áll kapcsolatban. Gyakori jelenség ugyanis a természetben, hogy egy nőstény rövid időn belül több hímmel is párosodik, mikor fogamzásképes. Ilyen esetekben többnyire az utolsó hímnek van a legnagyobb esélye arra, hogy övé legyen a megtermékenyítés dicsősége. Ezért a hímek szeretnek biztosak lenni abban, hogy ők az utolsók, és szeretik elszigetelni párjukat a többi hím ostroma elől. Talán ez az ösztön bukik elő belőlünk, emberekből, mikor a férfiak "elviszik" újdonsült feleségüket a menyegző után, hogy csak egymással foglalkozzanak.

 

Tippek és jótanácsok

1. A legtöbb esküvőt nyáron tartják, az eljegyzéseket pedig legalább fél évvel korábban, vagyis Karácsony környékén, esetleg az új esztendő első heteiben. Már a gyűrű felhúzása után érdemes nekilátni a nászút tervezésének, hiszen rengeteg dologban meg kell egyezni egymással. Nyüzsgő strand, csendes hegyvidék, felfedezésre váró nagyváros? Döntsék el, aztán a rózsaszín felhőcskéken üldögélve se felejtsék el beszerezni a szükséges okmányokat, felíratni az esetleges védőoltásokat.
2. Érdemes felkeresni utazási irodánkat, hiszen az ifjú párok számára meglepően sok kedvezménnyel tudunk szolgálni: egy magasabb komfortfokozatú szoba, vagy néhány nappal hosszabb vakáció ugyanazért az árért mindenkinek jól jön.
3. Ne felejtsék el, hogy a lagzi másnap hajnalig tart! A repülő, vonat, busz indulását és a szálláshelyre való megérkezést ez alapján kalkulálják: a hotelt inkább foglalják le egy nappal későbbre, de előtte pihenjék ki a mulatozás fáradalmait.
4. Az utazást kettesben tervezzék meg, hogy mindkettejüknek jó legyen, s ha netán rosszul sülne el az első közös kiruccanás, úgy abban egyaránt hibásak lesznek, s egyik fél sem okolhatja a másikat a bakiért. Kívülálló személyeknek ne engedjenek beleszólást a dologba!
5. Ne spóroljanak a nászúton, legyen igazán emlékezetes az a röpke pár nap! Valószínűleg úgyis kapnak némi anyagi támogatást az úthoz, ezért válasszák mindenből a lehető legjobbat a mézeshetek alatt.
6. Ne legyenek mindig sülve-főve együtt! Felfrissíti a kapcsolatot, és utána el lehet mesélni egymásnak a külön szerzett élményeket.
7. Tegyenek valami igazán rendkívüli dolgot is a nászút alatt! Ha másról nem, erről biztosan örökre emlékezetesek maradnak ezek a különleges napok.

Párizs, a szerelem városa

Kettesben a városbanGondoljuk csak el, micsoda szerelmi kalandok népesítik be a város történetét! Sőt, már a város alapítása is egy szerelmi konfliktushoz, az ókor egyik legismertebb történetéhez kötődik. A mítosz szerint, az ifjú Párisz, miután elnyerte Aphrodité támogatását, kora leggyönyörűbb, már férjezett nőjét, Helénát hódította meg. Ezek az események vezettek a trójai háborúhoz, illetve Párisz szökéséhez, aki a Szajnán lehajózva megalapította a mai Párizs ősét (a Szajna - az európai folyókkal ellentétben - délről északra folyik). A város alapítása óta több ezer év telt el, de az alapító szelleme, és annak története folyamatosan kísérti lakóit. Talán éppen Aphrodité, a szerelem istennője akarta így, hogy Párisz lehajózzon a Szajnán, és alapítsa meg városát, de csak azért, hogy legyen hol laknia későbbi időkben is neki, az istennőnek, és lehessen hol kinyilvánítania továbbra is emberek fölötti hatalmát. E hatalom tombolása jelenik meg a tizenkettedik század talán legszebb szerelmi történetében, ami a század egyik legzseniálisabb elméje, a filozófus Pierre Abélard és szerelme, Héloise között bontakozott ki. A hölgy nagybátyja, Fulbert kanonok erőszakkal szakította szét a szerelmeseket. Ráadásul - a biztonság kedvéért - kasztráltatta Abélardot. Korán véget ért szerelmük megnyugvást már csak a halálban talált, mivel a két szerelmest egyetlen, közös sírba helyezték.

Korszakok jönnek és mennek, a szerelmi stílusok és praktikák pedig ezzel együtt változnak. A tizenhetedik és a tizennyolcadik században jelennek meg Párizsban a libertinusok, a könnyed kalandok és csalfa erotikus játékok kedvelői. Feltűnik de Sade márki is, a kiskorúak megrontója és a kéjes vágyak felkeltésének mestere.
A forradalom előestéje egybeesik a Veszedelmes viszonyok megjelenésével, az egyre leplezetlenebb szerelmi játékok népszerűsödésével. Forradalom és szerelem, természetesen ez is Párizs. Gondoljunk csak a királyi pár szerelmi drámája. A rossz nyelvek szerint azért kellett bűnhődnie XVI. Lajosnak, mert soha nem csalta meg feleségét, Marie Antoinette-t. A párizsiak nehezen viselik el, ha egy király nem hódol több szinten a szerelem élvezetének. Manapság színészek, modellek, énekesek, és általában az ismertebb sztárok szerelmeiről cseveg a közvélemény, holott ne feledjük, Párizs mindenki számára a szerelmesek városa.

Nem kell semmiféle különleges kellékkel vagy manírral rendelkezned, hogy rád mosolyogjon egy párizsi charmeur és megfogja a kezed. Ha Te is benne vagy, akkor könnyedén végigvezet a városon. Talán először a Montmartre-ra mentek, ahol Amélie csodálatos vöröses sárgás színű, meleg hangulatot árasztó környezete, és egy romantikus szerelmi légyott körvonalai bontakoznak ki.
De máris tovasiklanak ezek a képek, és a nyolcadik kerületben bukkantok fel, a Champs-Élysée-n, az olasz, japán, francia, stb. divatházak, a közel-keleti bankkirendeltségek és a homártól, kaviártól terhes pezsgős vacsorák helyszínén. Talán ti is meglátogattok egy francia éttermet, a mi petit garçon-unk folyamatosan bókol, ha kell kézzel, ha kell lábbal, ha kell egyéb eszközökkel. Mondod: vezessen tovább, mint szerencsehozó koboldod, aki szerelmi útitársad is.

PárizsÁtlibegtek a Pont des Arts-on, ahol mint mindig, most is zenészekbe botlatok. A hídon harmonikáznak, te bámulod a Szajnát, lovagod többször csókot hint az arcodra. Továbbmentek déli irányba, a Boulevard Saint Michelen, behatolás ékalakban a latin negyedbe, ami nem csak a mi Adynknak adott ihletet, de Picassotol Cocteau-ig, Sartre-tól Delonig szinte minden párizsi művésznek és entellektüelnek e környék kávézói adtak és adnak otthont. Még nyitva van a Luxembourg-kert, egy padra telepedtek, talán már fogjátok egymás kezét, és a park közepén található hatalmas tó víztükrét nézitek. Lassan beesteledik, és mielőtt monsieur charmeur hazakísérne, eltáncoltok egy tangót, valahol Párizsban.

 

utazás kereső
Zászló